A november hónap több szempontból is lélektani határ számomra.

Már nincs jó idő –szerencsére – de még nincs is tél – sajnos -.

Ebben a hónapban minden évben egy esztendővel öregebb leszek, a névnapomat is ilyenkor tartom. A korommal nem foglalkozom – 34 -. Valaki számára pofátlanul fiatal, bár elég régen voltam 18, ha ez a viszonyítás alapja. Sokkal fontosabb, hogy egészséges legyen a gyerek, másnapra minden cucca be legyen pakolva edzésre, hogy időt tudjak szakítani a vele való együttlétre. Utóbbiból mióta Ká itthon van újra egyre kevesebb idő jut. Amíg kettesben tengettük az életünket Dével legalább a hétvégéket ki tudtuk maxolni. Írni fogok arról egy bejegyzést, hogy Ká hogy ment el és hogy tért haza.

Most apával tölt aktívan több időt Dé. Ezekben az aktív időkben, a konyha különböző eszközeivel foglalatoskodom. Azt veszem észre minden alkalommal, hogy este 6-kor újra nekiállok annak, amiről már délben egyszer azt gondoltam, hogy ez elég lesz vacsorára. Valamit rosszul csinálok, vagy túlságosan elkényeztetem a családom. Valószínűnek tartom, hogy a 2-féle ételből plusz a 2-féle süteményből is tudnának választani. Ezzel szemben ezeknek a többszörösét tálalom fel, rakom eléjük.

Ilyenkor, mikor hétvégén elutazunk Kával kettesben – utoljára ilyen 7 évvel ezelőtt történt –lelkiismeret-furdalásom van Dé miatt: ilyenkor tudnánk együtt lenni, játszani … közben nyugtatom magam, hogy kell nekünk ez a „mi” idő. Ha itthon maradnánk valószínűsítem, hogy  a konyha 3 négyzetméteres szentéjében lépegetnék naphosszat és nem a szőnyegen társasoznék a gyerekkel.

Valahogy november hónap az, amikor számot vetek magammal, az évvel. Nagyon zavaros 4 éven vagyunk túl. A 2017-es év próbára tette mind az idegeinket – tőlünk teljesen kívülálló okok, emberek, döntések, melyekkel egy dolgot tudtunk csinálni, mindent tudomásul vettünk – és az érzelmeinket is megtépázta.

Novemberben már nem zavarnak a karácsonyi díszek/Mikulás csokoládék az üzletek polcain. Októberben nagyon tudok háborogni miattuk. (Dé minden évben, még most 6 évesen is megkérdezi, hogy „anya, az hogy lehet, hogy nekem a Mikulás hozza a csomagot, de a boltban is ugyanolyan csomagok vásárolhatóak? A Télapó a boltban veszi??? vagy az hogy lehet, hogy nekem a Mikulás hozza a csomagot, a Zsombornak meg az anyukája teszi ki???” Minden alkalommal kész válaszom van, minden évben készülök a harmincnégy-féle kérdésre; és addig ez így is marad, amíg Mikulások kószálnak a városban december 6-án. Könnyű dolgom van, mert a Mikulással simán lehet rá hatni zsarolni legalább egy hónapig, mivel retteg a virgácstól. Ennek szellemében mindent elkövet, nehogy egy szál görcsháncs legyen a csizmája és 12 km-es körzetében.

Valahogy könnyebben befogadom az esti séták alkalmával a négyzetmilliméterenként arcomban lógó csillagot/fenyőfát/angyalkát/harangot. 6 hét és karácsony. Az évben az egyetlen ünnep, amit szeretek és az idén (is) nagyon várom. Nyilván sokkal jobban pörgök rajta Dé miatt. Én ennyi idős koromra visszaemlékezem. Szeretném, ha neki szép emlékei lennének az ünnepekkel kapcsolatban.