A szomszédaink biztosan azt gondolják rólunk, hogy a pszichiátriáról szabadultunk.

Állandó hangzavar jellemez minket. A gyerek üvölt, majd Ká kiabál, hogy Dé ne hangoskodjon, aztán én visítok, hogy Ká és Dé kussoljon és ha még ez sem lenne elég ott van a két M. Természetesen mindkettő kutya, akik egymással hangosan ugatnak. Az idősebb M. szívből utálja a 11 hetes M.et, aki viszont nagyon-nagyon szeretné, ha szeretnék. Így egymás pofájától 3 milliméterre marakodnak. Totális káosz. Nem értem hogy jutottunk el idáig: normális családból lett egy pszichopata jellegű 5 fős valami, ahol valaki mindig hangos. K. azt mondja ilyen egy tipikus olasz család. Én meg azt mondom, hogy ez a normálistól teljes mértékben eltér. Ez az őrület reggel 5 órától indul. Nyugalom addig van, amíg Dé az oviban, Ká a munkahelyén, én az enyémen, a két kutya a ház egymástól legtávolabb eső pontjában dupla ajtóval elszeparálva létezik.

A beköltözés alapvetően gyorsan ment: 5,5 óra alatt egyik helyről ki, másikba be. Mindent odaraktak a költöztető cég emberi, ahova kértük. Tisztán, gyorsan dolgoztak. Ezt megelőzte egy  emeltebb hangvételű motivációs beszéd ami arról szólt, hogy miért fogunk mi május 18-án beköltözni és ők miért ki. Megoldottam mindenki helyett mindent azért, hogy szépen mindenki el tudja foglalni az őket megillető ingatlanokat.

2 nap alatt rendbevágtuk a házat belül. Elengedtük olyan dolgokat, hogy miért csak addig van leparkettázva 2 szoba, amíg látszódik … a bútorok alatt nem volt parketta, illetve csak addig volt járólapozva amíg aláláttunk a lépcsőnek, tovább nem. Azt is elengedtük, hogy pénteki költözést követően hétfőn bokáig álltunk a szarban, mert egy férfi ing volt szennyvíz átemelőben - nem a miénk, az eladóink szerint nem is az övék, hanem biztos a szomszéd bosszúból beledobta a zárt udvaron keresztül -. Elengedtünk olyat is, hogy a konyhába miért nincs meleg víz, hogy az ablakok mégis nyithatók, hogy a gardróbszobában állandóan egérszarszag van, hogy nem pakoltak ki és még ma is pakolnak ................. és még sorolhatnék ezer-millió dolgot, de nem teszem, mert elengedtük, mert mi vásároltunk meg az ingatlant minden hibájával együtt.

Ha azt mondom kurva sok melónk van, nagyon light-osan fejeztem ki magam. Iszonyatosan nyeli a pénzt a ház - nem nyelné, ha vásárláskor a bútorokat elhúzkodtuk volna és megnéztük volna, hogy parketta van-e vajon alatta -. Sokszor érezzük azt, hogy nekiállunk megcsinálni valamit. De mielőtt nekiállunk ténylegesen, kijavítjuk a hibát, majd ezt követően tudjuk megcsinálni amit mi szeretnénk. Rengeteget melózunk rajta. A belső munkákon kívül kerítést cseréltünk, udvart rendeztünk, árkot ástunk, emésztőt temettünk be, szennyvizet vezettünk el, gazoltunk, gyomírtóztunk, füvet nyírtunk, villanyt szereltünk. Jobban mondva azt Ká szerelte. Kiderült az alapvetően műszaki (és bármilyen más irányultságú) analfabéta férjemről, hogy tud ő, ha akar és ha a sajátjáról van szó.

Nekem a sok festéstől - kapu, kerítés, kiskapu, garázs, garázsapu, terasz - nincs egy tiszta pillanatom sem fél 4-től este 9-ig. Viszont nagyon szép. Ezt reggel 6-kor is így gondolom, amikor már nem vagyok totál beállva a nitrohigító, festék és lakkbenzin háromságtól.

Az első, falun eltöltött hét után Dé közölte, hogy "faluhelyen ezek az emberek nagyon falusiak" - azóta ő is az lett - egyedül bicajozik az utcán, sétáltatja a kutyát a ház körül és nyugodt szívvel kiengedhetem az udvarra játszani. Ahol kellett 2 hét mire feltalálta magát, mert annyira bevárosiasodott, hogy nem tudta mit kell csinálni az udvaron. Bezzeg a lakásunk 3 négyzetméteres szobának nevezett lyukban napokat eljátszott egyedül. Itt meg közölte velünk, hogy oké, hogy a mamáéknál szeret kint lenni, de itthon nem tudja mit kell csinálni.

Most, hogy többször hazaértünk Dével 4 óra után és nem este 9-kor; volt lehetőségem látni az ingatlan kívülről is világosban ... tényleg sokat haladtunk.

Május 18.-a óta 2-szer sikerült főznöm, miután szembesültünk azzal, hogy nem városban vagyunk, ahova a pizza 1 órán belül megérkezik … ide nem is jár a pizzásunk és más sem.  

Vasárnap a tavon úsztunk, napoztunk. Megbeszéltük, hogy kikapcsolódunk, pihenünk, nem gondolkozunk semmi házzal kapcsolatos teendőn. A tavon eltöltött 3 óra alatt leszerveztük, hogy ma jönnek elbontják a kis házat - ami összedőlt menet közben -, kifestik a szobát és lesz kutyaól a kisebbik M.-nek. Nem tudom mi lett volna, ha valóban dolgozunk azon, hogy mára és holnapra hogyan szervezzük le a családtagjainkat és a segítségeinket.

Szeretünk itt lenni mindennek ellenére. Belaktuk a házat. Rengeteg dolgunk van még, igyekszünk egy számunkra élhető, szép otthont varázsolni magunknak.