Normálisék úgy alakítják az életüket - terveznek, szerveznek, majd kiviteleznek - hogy azok logikai sorrendet alkotva, nyugodtan, lépésről-lépésre a lehető legkevesebb megterhelést okozza.

Nemnormálisék - mi - egyszerre, beleszakadva totál logikátlanul, teljes gőzzel belepusztulva csináljuk a dolgainkat.

Az elmúlt hetek - az elmúlt fél év - nagyon megterhelő volt. A lakáseladás, lakásvásárlás mellett Ká a fogsorát csináltatta, aminek a végére pont került tegnap. Ez azért volt nehéz, mert nem helyben, hanem innen 30 km-re készült az ezer dolláros mosoly. Oda mindig időpontra érkezni, sokszor hetente többször, akkor is amikor csak 2 percet töltött K. a rendelőben  ... szóval káosz. Közben kiderült- - a "feleség erőszakosságának köszönhetően, akit már mindenki totál hülyének nézett" kiderült Káról, hogy nagyon súlyos alvási apnoe-ja van. A mandulái duplára duzzadtak és a nyelvcsap része is sokkal nagyobb, mint egy átlag embernek -ezt a full-orr-gégész a kórházban nem tudta megállapítani, csak amikor magánban mentünk és fizettünk érte -. Rettenetesen horkol, van, hogy 65 másodpercig nem kap levegőt, aztán hirtelen vesz egy nagyot és majdnem megfullad. !!186!!-os pulzussal alszik - nekem 5 km-es futás után 105 - és az oxigénfelvétele a 100%-hoz viszonyítva 45. Mindezt egy gép segítségével állapították meg, ami alvás közben mérte Kát. Azzal együtt állapított meg nagyon súlyos fokot, hogy Ká azon az éjjel alig-alig hortyogott, mivel délután fogorvosnál volt, fájlalta a fogait/helyeit és 1 órát tudott pihenni, nem aludni. Kapott egy gépet, maszkot hozzá, ami folyamatosan pótolja a levegőt, így sokkal nyugodtabban alszik, NEM HORKOL! Ami világmegváltás nekünk és végre kap levegőt. Mindenki hisztisnek gondolt, majd hogy eltúlzom a horkolás dolgot ... az orvos mondta, hogy azt nem érti, Ká hogy nem kapott még infarktust. 

Mindezt a munkával, gyerekkel, gyerek edzéssel összeegyeztetni, megérkezni stb ... sokszor 9 előtt nem került Dé ágyba. Ezen felül heti 2 úszás, ovi, iskolalátogatások, majd a lehető legjobb kiválasztása, kapcsolatok felvétele, segítségkérés, majd felvételi és bekerülés. Igyekeztünk hétvégente legalább az egyik napra közös programot összehozni, valami élmény legyen, ne zavarodjon bele a gyerek a változásokba, de nagyon nehezen ment. Dé fáradt minden lehetséges módon. Szombaton, mikor belépett a lakásba majd meglátta az összedobozolt otthonunkat, elsírta magát és apjától kérdezgette kétségbeesetten, "mit csináltatok az én otthonommal?" Az oviban sem érzi jól magát most, a fiúk baszogatják. Ki más szekálnának, hiszen csak ő áll velük szóba. Nehezen viseli. Lázad, csapkod, elsírja magát, ha valamit nem kap meg. Miközben olyan okosan-logikus érvel dolgok mellett, leszívesebben megölelném egy-egy vita alkalmával és elmondanám neki mennyire büszke vagyok rá ... de ezekben a helyzetekben nem tehetem, mert következetesnek kell lennem. 

Aztán itt van M. a kutya. Aki a lehető legméltóságteljesebben tűrte a napi 17 óra kaki-pisi nélküli létet, mert nem tudtunk korábban hazaérkezni.

És a végére, legutolsó sorban itt vagyok én. Hagyjuk is. Heti 3-szor járok futni annak érdekében, hogy a családomat el tudjam viselni és ők is engem. Amikor már arra sem emlékszem, hogy mikor jön haza a barátnőm Bécsből és nincs időm elmenni inni vele egy bambit, amikor régebben órákat, napokat pofáztunk végig ... na az már mindennek az alja.

Hogy ne legyen elég programunk (költözés, dokik, Dé és M iránt érzett állandó lelkiismeret-furdalás, kisebb betegségek, az állandó megoldandó feladatok, nagyobb ház, kert, udvar, még jön egy kutya is).

Holnaptól költözünk.

Ezek a nemnormálisék.

Milyen aktuális témavezető lehet február 14-én?  Valentin-nap.

Éveken keresztül nem tudtam, hogy ünnepeljük a férjemmel a Valentin-napot. Azt gondoltam, hogy ez egy jó alkalom a bulizásra vagy a bulizás okának kinevezésére. Aztán az első sittes év alatt rá kellett jönnöm, hogy mégis csak megemlékezünk.

A férjem óriási borítékban küldött egy fényképet rólunk, amihez gyönyörű keretet készített és ezer-milliószor, különféle nyelveken ráírta, hogy szeretlek. Bár hozzáteszem, hogy nem látom értelmét úgy, hogy évekbe telt, mire megjegyezte  a születésnapomat, névnapomat. Évek kellettek ahhoz is, hogy felhagyjon a november 4.-ei, excsaj-születésnapon történő óriási virágcsokorral köszöntgetésnek - amúgy az enyém is novemberben van, csak 18-án -. A házassági évforduló dátumát szerintem ma sem tudja.

A lényeg: bennem él a kép, ahogy állok a borítékkal a nappali bukóablaka alatt és nem tudom mire vélni a dolgot. Állok egyik lábamról a másikra. Totál Micimackó effekt: még a kezemmel is megvakartam a fejem ... Először a születésnapom dátuma jutott az eszembe, aztán a névnapom, majd az ő évszámai, még a gyerek dolgai is végigfutottak az agyamon. Mivel nem stimmelt egyik sem és nyilvánvalóan sem karácsony, sem húsvét, sem hanuka, sem március 15.-e, sem bérmálás, keresztelő, házassági évforduló nem volt, komolyan nekiálltam törni a fejem. A telefonom pittyenése törte meg a gondolatmenetemet, mikor a barátnőm képes üzenete jött: pasijától óriási Valentin-napi lufit kapott.

Basszus Valentin-nap!!!!!!!!

Azonnal nekiálltam az ajándék-gyártásnak, mivel sitteséknek nem lehet bármit beküldeni .... khm ... szóval kivágtam többszáz miniszívecskét és beletettem egy A4-es borítékba ... hogy fog örülni neki, ha kibontja ... és igen ... szégyenszemre azt hazudtam, hogy nem felejtettem el, csak késik a levelem ... és nyilván nem az én hibámból.

Az előző bejegyzést eltettem magamnak az emlékek közé, melyre nem szívesen gondolok vissza. Így már könnyebb írni.

Köszönöm a hozzászólásokat, nagyon aranyosak vagytok! A kérdésekre, melyeket feltettetek még magam sem tudom a választ, de nagyon bízom benne, hogy az élet meghozza magával a megoldásokat, vele együtt a helyes utat.

Nyilván az lenne a legjobb, ha hepienddel végződne minden és a boldogan ... amíg meg nem ... érvényesülne.

Kával az "elutazós hétvégénk" nagyon jól sikerült. Valahol mindketten tudtuk azt, ha ez sem jön össze, akkor nincs más lehetőségünk, mint azon gondolkozni hogyan építsük fel egymás nélkül az éltünket. Én 2013 december 18-án egyszer már megtettem, hiszen ki kellett alakítanom olyan élhető mindennapokat, ahol Ká nincs jelen, ezzel párhuzamosan Dé nem szenvedhet hiányt semmiben sem. Ez azzal járt, hogy hazudtam ... nem keveset a  2 éves gyereknek. Takarózhatnék a gyerekpszichológussal vagy bárkivel, akivel erről a témáról beszéltem,akitől  tanácsot kértem, nem teszem; magam is ezt az utat választottam volna.

Vissza a hétvégéhez. Olyat tettünk Kával, amit május 2.-a óta nem. Este 8 órától másnap délig beszélgettünk: őszintén, gyerekmentesen,csak rólunk. A vélt- és valós sérelmeinket átbeszélve, majdhogy nem a legapróbb részletekig kielemezve dőlt belőlünk a szó és még mindig valószínűleg beszélgetnénk, ha nem fogyott volna el egy üveg pálinka a bor kíséretében. Ez is kellett hozzá. Nem volt köntörfalazás, nem volt félrebeszélés, ebből fakadóan nem voltak félreértések. Volt mit megemészteni. Baj lett volna, ha nincs. Volt olyan dolog, amit én akkor este hallottam először egyben, összefüggésében és nyilván nem tetszett amit hallottam. Nem kértünk számon. Meghallgattuk a másikat. Sokszor nyelnem kellett asztalborítás helyett ... nyilván neki is.

Tudjátok mi a legdurvább? 10 éve alkotunk egy párt. És nekünk egy évtized után is voltak kérdőjelek a másikkal kapcsolatban. Most tisztába tettünk mindent onnantól kezdve, hogy ki miért akarta annak idején a másikat - mindketten kapcsolatból léptünk ki a másikért - és a botlások - mindkettőnk részéről - hogyan nem lettek kezelve. Itt érts mindent: az exek el nem engedését, a flörtöket egymás háta mögött, a hazugságokat, hogy a másiknak ne fájjon.

Majd beültünk a forró kádba kényeztetni egymás testét, ha már a lelkeinket kizsigereltük és este 8-kor lefeküdtünk aludni. Másnap kérdezte Ká, hogy mit érzek? Őszinte voltam hozzá: kurvára másnapos voltam a pálinkától ... 

Komolyra fordítva a szót: beszélgettünk 7 órát a kérdést követően és megállapítottuk, hogy nekünk 3 havonta el kell mennünk valahova a világ végére azért, hogy beszélgethessünk, magunk mögött hagyva mindent. Hogy legyen lehetőségünk úja érezni egymás iránt. Hogy újra szerelmesek lehessünk, hogy újra egymás szemébe tudjunk nézni. 

Baromi nagy bátorság kellett mindkettőnknek ahhoz, hogy ezeket a mondatokat meglépjük és egymás arcába tudjuk mondani azokat, amikért valószínűleg mások elválnak. 

Mi most nem tesszük. Aztán meglátjuk mi lesz. Érdemben nagyon sokat javult a kapcsolatunk. Meg akarom lepni, ha van időnk. Meg akarom ölelni, vágyom a társaságára akkor is, ha csak egy filmet nézünk meg. Szeretek a társaságában lenni és minden nap megkérdezem hogy telt a napja ... és most már érdekel is.

Azt gondolom, hogy a hétvégét tökéletesen sikerült kimaxolni.

Szombaton reggel óracsörgés nélkül sikerült időben felkelnem, majd azonnal hasznossá tettem magam, aminek eredményeképpen fél 10-kor készen illatozott a gulyásleves a tűzhelyen. Barátnőztem, gyerekeztem, játszótereztem, bevásároltam - ezt mind egy helyen -. Szeretem, amikor mindent el tudok intézni egy helyen.

Délután családostul, kutyástul a Pannonhalmi Arborétumban kirándultunk. Csodálatos hely, tele új ismeretekkel, hihetetlenül friss levegővel és kedves emberekkel. Este értünk haza őrölt mód elfáradva.

Ká este elment barátkozni. Dét ennek okán igyekeztem mielőbb alvásra bírni, hogy végre legyen én-időm ... csak hosszas győzködés után adta fel a küzdelmet és ájult el az ágyában, így az én-időm lenegyedelődött az eredetileg tervezetthez képest. Wellnesst készítettem, olvastam, hajat mostam, beszárítottam, krémeztem magam. Ahhhh ... Fél 10-kor lefeküdtem aludni, gondolván tökéletesen kialszom magam, így a magamra mázolt másfél kiló krémnek is lesz hatása.

Ahogy Ká elhagyta a lakást, a kutya menetelésbe kezdett. Percenként változtatta helyét a 45 m²-es lakásban. Apró körmei csattogtak a parkettán.Minden egyes lépcsőházi eseményre ugatásba kezdett. Hajnali fél 2-kor erősen elgondolkoztam azon, hogy elviszem a zaciba ... aztán megjött a gazdi 2-kor és csend lett. Ennek folyományaként 5 óra alvás és csoda kence-ficézést követőn szarabbul néztem ki, mint 2 átbulizott éjszaka után.

Vasárnap reggel Ká egy bögre kávéval várt a nappaliban. Nagyon aranyos gesztus, főleg, hogy nem kávézom. Belegondolva elég szarul nézhettem ki, ha úgy gondolta kelleni fog a fekete ... az elfogyasztása mellett döntöttem.

Szokásos vasárnapi menü: húsleves, köret, rántott hús, krémes elkészítése után Dét letettem aludni, Mi Kával igyekeztünk pótolni házaséletünk heti hiányosságait, majd Dé ébredését követően LEGO-kiállításra mentünk.

Vasárnap további része láblógatással, filmnézéssel, hétfőre-készüléssel telt. 

(zárójelben: minden nap történik negatívum - vasárnap pl egy totál értetlen emberrel sodort össze a Messenger .., de igyekszem csak a jókat észrevenni és ezzel tölteni magam)

Szuper hétvégénk volt.

... hangzik a kérdés K.-tól.

Többnyire azt válaszolom rá, hogy a seggvakarástól és nem ecsetelem a napi teendőimet. Minek?

Hiszen feltette a kérdést.

Tegnap 4:45-kor keltem. Reggelit készítettem Dének, magamnak. Összevakartam magamat, a gyereket, megreggeliztünk. Dé a kakaóját szendviccsel én a fekete teámat a cigimmel. A város két legtávolabbi pontján lakunk és dolgozunk. Fél 7-re Dé oviban, én munkában.

Fél 3-ig egyszer álltam fel az irodai székemből, amikor elugrottam a gyerek szülinapi bulijának költségeinek rendezése okán, majd Vidanetes szerőzést módosítottam, Dének ruhát vásároltam. 14:30-kor elrohantam az óvodába, felnyaláboltam a gyereket a 4213587218522187961 darab létszükségletű kiegészítőjével együtt, majd indultunk haza.

Otthon kutya várt, helyesebben: nem engem várt, hanem valakit, aki végre leviszi. Dé uzsonnázott, majd elvittem lovagolni, ott 1 órát dekkoltam. Később elmentünk bevásárolni, főztem, hogy a "te miben fáradsz el" kérdést feltevő másnap jól lakhasson munkahelyén a főtt ételből.

Tornáztam 20 percet. Vacsoráztattam gyereket-állatot. Emmet újra levittem, barátot vendégül láttam, fürdővizet készítettem, nyomtatványt töltöttem ki. Miközben bedobtam egy mosást, edzős holmit pakoltam össze, gyümölcsnapra készültem oviba, ágyat vetettem, mosogattam, majd kiteregettem, elpakoltam a hűtőbe bedobozolva, csokikával megspékelve a holnapi ebédjét Kának. Összerámoltam a lakást.

Fürdés után ért haza apa. Letette Dét aludni és hulla fáradtan a kanapéra-rogyás közepén megkérdezte mit főztem vacsorára?!

"Ma nem fáradtam el, mert nem csináltam semmit! Vacsorát sem! Mondhatod mi legyen az esti program!"

Rögtön megértette, hogy amíg ő  dolgozik - igaz a túlórák miatt későn ér haza -, addig én a hátamon viszek mindent egyben. Tudom, hogy más gyerekes feleségek is ugyanezt csinálják ... én csináltam ezt sokkal szarabb helyzetben 3,5 évig ... de engem ez nem vigasztal. Az tetszene, ha Kával cserélhetnék ... csak egy hétre.