Dét tegnap MRI-re vittük, a lábában van egy Backer-cysta.

Beléptünk a váróterembe. Egy 2-3 éves kislány; édesanyja mellől felkiáltott a fejemet meglátva: "Nézd anya! Egy nagyra nőtt manó!" - és még a nyomatékosítás kedvéért teljesen egyértelműen rám is mutatott mindkét kezével és ujjaival.

Jót nevettem. Nincs hajam, teljesen kopasz vagyok. Ő ezzel azonosította.

Na persze az én gyerekemet sem kellett félteni. Dé azonnal csípőre vágta a kezét - minden számára fontos és jelentőségteljes esemény előtt így tesz - majd elmagyarázta a kislánynak, hogy mekkora paraszt, hogy az anyukáját kicsúfolja, nem szabad ilyet csinálni, különben sem tudja miért nincs hajam. És a végére még odatette azt is, hogy "megértetted?"

Csendre intettem Dorkát úgy, hogy alapvetően igaza volt és ha az önérzete ezt kívánja felőlem világot is megválthat ugyanezzel a vehemenciával. Mindenesetre odasúgtam neki, hogy ő hányszor hozott kellemetlen helyzetbe.

Soroltam: "Buzi tutus hele pülle" - Bodri kutyám hegyezd füled... VAGY Buszmegállóban ugyanígy 2 kézzel mutogatott és teli torokból visította egy kövér rózsaszín felsős nőre, hogy "néééééézd anya, ott van Malacka a Micimackóból" VAGY amikor leboszorkányozta a nénit a buszon VAGY közölte az előttünk ülő férfivel, hogy büdös a lába, meg kellene mosni. A sor végtelen.

A lényeg: megértette, hogy a gyerekek őszinték még, nem bántani akarnak ezzel és a fejemet sem kell takargatnia a két csöpp kezével, mert higgye el, látszik úgyis, hogy az anyjának nincs haja.

Mindenekelőtt: a leges-legbüszkébb anyuka vagyok a világon, hogy Dém van!