Tegnap erőt vettem magamon és amíg Dé úszott, lefutottam a Maratont.
Kijöttem az uszoda ajtaján, felnéztem az égre, hogy valami demotiválót láthassak, de nem, egy felhő sem volt fent. Gyönyörűen sütött a nap. Elmentem automatához, mert ki kellett fizetnem a havi úszás díjat -ráért volna jövő héten is - sajnos ezzel is nagyon gyorsan végeztem. Visszafelé azonnal találtam parkolóhelyet.
Amit máskor 40 perc, azt most 10 perc alatt lezongoráztam. Wow :(.
Nem tudtam más kifogást találni, pedig nagyon-nagyon próbálkoztam, így el kellett, hogy elinduljak a töltésen.
Az első 10 méteren abszolút jól ment minden, aztán a huszadik méter közelében már erősen ziláltam és kb 50 másodperc múlva kész, végem volt, megcsináltam, mekkorát futottam ... baromi jó érzéssel töltött el a tudat, hogy mennyire jól megy ez nekem, abszolút doppingolt csütörtökre egészen addig, amíg a nagy lihegésben oldalra nem fordítottam a fejem és láttam a kiírást a tájékoztató kövön: 100 méter. Próbáltam az m betű elé belelátni egy kát, de csak nem sikerült. 100 méter indulástól. Nem tudtam sírjak vagy nevessek. nagyon fos vagyok. Mivel szégyenben nem maradhattam magam előtt, így még lenyomtam 7-szer ennyit egy óra alatt. Vicc. Tudom-tudom: aranyérem, koszorú, zászló.
Kicsit mentve a menthetetlen lebőgésemet visszafelé mind a hétszáz métert kitörésben tettem meg 2-szer nyújtva közben.
Nem keserített el a helyzet, sőt csütörtökön újra megpróbálom. Nem fog kifogni rajtam.
Mára természetesen olyan izomlázam lett, hogy a vécéről csak segítséggel, jajveszékelve tudok felállni.
(Kiegészítés: nagy arcom azért volt futás előtt, mivel teremben futópadon nem jelentett gondot 15-20 perc alatt sokat futnom.)