Azért az pofánvágós, amikor 10 év házasságban eltöltött idő után rádöbbensz, hogy a férjed vicces, humoros, képes úgy meglepetést szervezni, hogy minimálisan sem szólja el magát.

Velem ellentétben: eleve leszólom magam, vagy már nem bírom és jóval a meglepi előtt oda kell adnom az ajándékot.

Az autóm úgy döntött múlt héten szerdán, miután trélerrel elhúzták-vonták a szervízbe, hogy megjavul azonnal. Nem tudják mi volt a probléma. Azóta is berángat néha és frászban vezetem, nincs most jó érzésem Bubu társaságában lenni, de autó kell és pont. Szóval a szerviz után a férjem kézen fogott engem és Dét. A gyereket letettük az uszodában, edzése volt, engem pedig elvitt "a meglepire". A töltés szélén lévő sportboltba vettük az irányt, amin először nagyon meglepődtem, aztán nagyon megörültem és végül kaptam egy bemért, kimért ezerszer próbált hiper-szuper kényelmes futócipőt. Álom benne loholni, mintha felhőn lépkednék - bár még sosem próbáltam -. Nem fáj a térdem, a bokám, csak tüdővel bírjam és kiszaladok a világból ezzel a cipővel. A nyuszi fitness órát hozott, úgyhogy teljes a felszerelés. Sokkal jobban örültem ennek, mint bármi másnak. Tőlem Ká egy koncert jegyet kapott az Arénában, István a királyt fogjuk meghallgatni/nézni. Természetesen húsvétkor odaadtam neki, nem bírtam ki.

Bakonyban voltunk ismét 3 napot. Megérkezésünk után azonnal tátratea-pezsgő kombináció játszott. Beszélgettünk a házigazdákkal, sétáltunk, majd az idő hátralévő részét, az üvegek, a poharak és egymás társaságában töltöttük. Csütörtök déltől, másnap délig nevettünk, beszélgettünk, egymásba feledkeztünk, táncoltunk. Hajnalban visítva röhögtünk az udvar közepén, majd a hintában, akkora poénokat lőtt Ká. Teljesen megdöbbentem azon, hogy hol volt eddig ez a humoros, jópofa pasi az életemből és mi az oka annak, hogy ezt az oldalát nem ismertem eddig.

Persze megfejtettem: a kapcsolatunk teljes idejét átszőtte szent Iustitia kardja. Természetesen igyekeztünk jól érezni magunkat, igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni a kapcsolatunkból, hogy legyenek emlékeink egymásról akkor, ha Kának be kell vonulnia és nekem, hogy várni tudjak rá kint. Nagyon sokszor belebuktunk. Nem tudtunk felhőtlenül örülni, jól érezni magunkat. Nem tudtunk előre tervezni. Ítélkezési szünettől bírósági szakaszig éltünk. Nem tudtuk mikor lesz tárgyalás, behívó. Nem tudtunk megtervezni egy nyaralást, fogalmunk sem volt, hogy el tudunk-e menni közösen 2-3 hónap múlva. A feltételes még most is lebeg felette/ünk. De ebben az életszakaszban már lehet nevetni és örülni egymásnak és ami történik velünk.

Pénteken kissé illuminált állapotban ért minket a hír: megkaptuk a hitelt! 

A házban nincs térerő, internet, tv. Az egyik asztal szélén lehet találni minimális térerőt, ami kizárólag arra szolgál, ha hívnak, kicseng a telefon, látom ki keres, de felemelni már nem tudom az asztalról a készüléket, mert megszűnik a kontakt. Rohanhatok át a parasztudvaron, a kutyán, a macskán, a hintán, másik parasztházon, a fakerítésen a kerten túl a juhokon és a teheneken, majd a szántóföldi nagy kanyarban, a régi lovaskocsi tetején van annyi nafta, hogy ott lehet telefonálni.

Na most elképzelhetitek a kirohanásom alig semmiben, elég széles mosollyal a piától, szétfolyt sminkben, benti pamutpapucsban, telefont az égnek tartva, kiabálva .... amint megláttam a hitelügyintéző nevét és számát ... rohantam ki. Egy ugrással megvolt a kerítés. Ká visítva rohan utánam, kezében a cipőmmel, a kabátommal. Igyekszem mielőbb visszahívni a telefonálót. Felugrok a lovaskocsira és már tudok tárcsázni, közlik, megvan a hitel. Elmondani nem lehet mennyire megörültem, kiabáltam Kának, hogy megvan a hitel, aki még a kerítés kinyitásával bajlódott, természetesen ő sem volt józan. Majdnem sírtunk a boldogságtól! Aztán felhívtam a mi vevőnket, a mi eladónkat, az anyósomat???????????? beszéltem mindenkivel. Fogalmam sincs mit, aztán 3 napra rá visszahívtam a híváslistában megtalálható neveket ... sűrű elnézést kérve ... erre szembesített mindenki, hogy nem értik a helyzetet, mert teljesen normálisan elbeszélgettem mindenkivel és senkiben fel sem merült, hogy gond van :D :D

Szóval ez a története a hitelbírálatunknak. Ezt valószínűleg életünk végéig meg fogjuk emlegetni. Valószínűleg ezt a gyerekünknek nem fogjuk elmesélni anya és apa legszebb történetei közé sorolva. Annak viszont nagyon örülök, hogy nem vagyunk begyöpösödve ...