Nagyon régen jártam erre. Gondolatban sokszor írtam, csak a tettlegesség maradt el. Rengeteg dolgunk van, amit megfejel még több eljesen felesleges, mégis minket is érintő infó. Pánikkeltés, kétségbeesés, minket/engem értesítés, majd a megoldásról nem szólás ... miközben én megoldom és hívom, hogy oké, minden rendben, majd közlik, hogy már megoldódott ... Hagyjuk is. Csak pörgetem magam rajta, alig várom, hogy csütörtök legyen, kulcsok a kezünkben és viszont látásra. Elegem van nagyon sok fronton. Nem elég a mi feladatunk, plusz a gyerek beiskolázás, plusz az eü.s dolgok még ezek is.
Pakolunk, dobozolunk mindent, úgy élünk mint a putriban. Csak cipőben lehet közlekedni a lakásban, mindenki így van biztonságban. Elkóborolt rajzszögek mindenhol. Semmi sincs meg ... jobban mondva minden megvan csak fogalmam sincs hol és melyik dobozban. Nagyon nehezen viseli a rend és tisztaságmániás lelem ezt a helyzetet.
Időpont leegyeztetve a költöztetőkkel, nagyon jutányos áron sikerült megbeszélni velük mindent. 9.000,- Ft/óra 3 ember, nekünk semmihez sem kell nyúlni és max 3 óra alatt ledobnak mindent, majd a házban oda ahova kérem. Mondtam a költöztetőknek, nekünk nincs cuccunk, gyorsan végeznek, ember is alig kell. Ezzel szemben kipakoltam a kétszer két lépés konyhámból 9 egy méter szer egyhúszas dobozt. Ne kérdezzétek ... valószínűleg varázsló vagyok. Ugyanezt elmondhatom Dé 3x2-es szobájáról és a maga 11 dobozáról. 53 doboznyi, 17 sitteszsáknyi, 10 egyéb kisebb doboznyi plusz a bútorok illetve az egyéb, még használatban lévő dolgaink, amit nem tudtam elcsomagolni ... kb ennyit halmoztunk fel a 45 négyzetméteres lakásban az elmúlt 11 év alatt.
A mi vevőnkkel, mindent megbeszéltünk, átírattunk, elrendeztünk. Az albérletet kifizettük, ott hagyjuk a függönyt, a lámpákat, a fürdőszoba szekrényt mindezt 20.000,- Ft ban tudtunk megegyezni. Ká leszedte a fejem miatta ... igaza volt, de nem akartam már tovább egyezkedni.
Függönyöket megcsináltattam az egyedi ablakméretek miatt. Sokkal többe került, mint amennyit szántam volna rá. A redőnyössel is megbeszéltünk mindent, már csak méreteket kell küldeni az ajánlat adáshoz. Sok munka van még. Csak lennénk már egy héttel öregebbek
M., a 10 éves, rettentően elkényeztetett, antiszociális yorki kutyánk lelkibeteg. Tele a lakás dobozokkal, zsákokkal, semmi sincs a helyén. Nem érti mi a helyzet, csak azt látja, hogy pakolunk és ő sosem jön velünk, mindig otthon hagyjuk - költözésnél természetesen jön ... sőt ... ő lesz az első lakó -. Be van szarva rendesen. Minden nap az ajtóban vár és hatalmas puszikkal, tágra nyílt szemekkel, ugatásokkal örvend a hazaérkezésünknek (az a kutya szökell derékmagasságig, aki eddig a fejét sem emelte meg, amikor nyitódott az ajtó, mert őnagyságának derogált már önmagában a megébredés folyamata is; illetve ha meg is emelte a fejét rögtön vállrándítással és nagyképű nézéssel konstatálta, hogy megérkeztek az alattvalói és aludt tovább). Seggbekutya lett. Bárhova megyünk azokon a 40 centi széles sávokon - amiken lehet most közlekedni a lakásban - jön mögöttünk, mellettünk, mindig a lábunknál fekszik, egy percre sem marad egyedül - vagy hagy egyedül minket. Szóval erre a lelkibetegségre mi ráteszünk még egy lapáttal, ne legyen egyszerű dolgunk. Ha lúd, legyen kövér ...
A legfontosabb a legvégére: bővül a családunk. Mylo. 8 hetes. Az értelem legkisebb szikrája is hiányzik a pofijából, mi már most imádjuk. Dé nagyon várja Kával és velem együtt. M viszont retteg tőle és valószínűleg bele fog pusztulni - reméljük csak pejoratív értelemben -. Mylo egy annyira fekete, hogy már majdnem kék; gyönyörű, csodaszép labrador kiskölyök. Szerelem első látásra. Lesz bébiszittere anyám személyében egy hétig. Várjuk nagyon.
